Marsha Ivins látogatásáról
December 6-án vendégünk volt, előadást tartott és beszélgetésen vett részt Marsha Ivins ötszörös amerikai űrhajós.
Amerikai űrhajós Budapesten
Marsha Ivins december 6-án nyilvános előadást tart a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán, az emberes űrrepülés múltjáról, jelenéről és bizonytalan jövőjéről.
Ûrorvostudományi kongresszus Jeruzsálemben
A nagyszabású nemzetközi szakmai rendezvényt 2013 októberében tartják majd.
Lapszemle: Aero Magazin november
Az Aero Magazin 2012. novemberi számában megjelent űrkutatási vonatkozású cikkeket ajánljuk.
Szakmai kiránduás az ELTE Planetáriumba
Új programsorozatot indítunk, amelynek keretében látogatásokat szervezünk különböző, űrtevékenységgel foglalkozó intézményekbe. November 24-én az ELTE Planetárium vár bennünket.
Diákpályázat, tudáspróba feladatai
Felkerült honlapunkra a Célpont a Mars diákpályázatunk D, Felelj! kategóriájának feladatsora.
Postáztuk a III. negyedéves körlevelet
A mai nap során postáztuk a harmadik negyedéves körlevelet mindazon tagjaink számára, akik postai úton kérik a küldeményeinket. A körlevél elektronikusan október 18. óta letölthető a honlapunkról.
Ûrtan Évkönyv 2010-2011
Az Ûrtan Évkönyv 2010-2011 kiadványunkat eddig csak a MANT tagjai tölthették le a honlapunkról, de a mai naptól mindenki számára elérhető elektronikusan.
Megjelent a III. negyedéves körlevél
Október végén postázzuk a 2012. III. negyedévi körlevelet mindazon tagtársainknak, akik postai úton kérik a küldeményeket. Akik elektronikus úton fogadják a küldeményeket, letölthetik a honlapunkról.
Ûrtevékenység a mindennapokban - előadás Kárpátalján
A kárpátaljai Nagyberegi Református Líceum meghívására ismeretterjesztő előadást tartott az űrtevékenység hétköznapi alkalmazásairól Dr. Bacsárdi Lászó, társaságunk főtitkára